
Rendelési Idő:
Kedd: 8:00 - 19:00
Gergely Péter
Pszichológus, Tehetsséggondozó,
Pár- és Családterapeuta jelölt
Péter tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen még osztatlan képzési formában szerezte, egyben elvégezte a pszichoszomatika- és pszichoszomatikus betegségek szakképzést valamint az autogén tréning technikát. Tanulmányai befejezése után a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében döntés- és kockázatpercepciós kutatási területeken dolgozott, ezt követően pedig közel 20 évig az egészségügy és annak különböző határterületein dolgozott, mint betegedukáció-, és életmód programok fejlesztésével foglalkozott. Jelenleg Pedagógiai Szakszolgálat keretében végez első- és másodfokú diagnosztikai szakértői tevékenységet, egyéni terápiát gyerekekkel és szülőkkel, valamint tehetség azonosító vizsgálatokat és tehetséggondozást.
Péter szakmai hitvallása, hogy mindenkiben benne rejlenek a pozitív változásokhoz szükséges energiák és erőforrások, amely mozgósításával és kibontakoztatásával meg lehet oldani és úrrá lehet lenni a nehéz és aktuálisan problémát jelentő élethelyzeteken. A pszichológus ebben a folyamatban a biztonságot és támogatást nyújtó fél, akinek megértő és elfogadó szemlélete segít megnyílni, és akire támaszkodva tartós változásokra lesz képes a segítséget kérő fél.
Kereshetik óvodás és kisiskolás korú gyermekek tehetség azonosító vizsgálatának igényével, ugyanezen korosztály tanulási nehézségének diagnosztizálásával, óvodai és iskolai magatartás és viselkedés problémákkal, szülök nevelési kérdésekkel. Felnőttek életvezetési kérdésekkel, úgymint gyáz, krízis, sorsfordító döntések és párkapcsolati problémák. Bátran kereshetik azok is, akik párkapcsolati krízis utáni újrakezdésben szeretnének segítséget, szakértő támogatást kapni.