Ádám Anna
Pszichológus, Pedgógiai Szakpszichológus Jelölt
Anna az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pszichológusi diplomámat 2021 tavaszán. Azóta egy egyházi fenntartású óvodában dolgozik, ahol leggyakrabban művészetterápiás, drámapedagógiai és játékterápiás eszközöket használ az egyéni és csoportos foglalkozásokon. Rendszerszemléletben gondolkodik, amely magával hozza a szülőkkel való szoros együttműködést, rendszeres kapcsolattartást is. Emellett egy speciális intézményben dolgozik, ahol 3-23 éves korig fogadja a mozgáskorlátozott gyermekeket, fiatalokat. Ebben az intézményben sokrétű tapasztalatot szerzett, hiszen a mozgáskorlátozottság mellé társuló egyéb hátrányokkal, nehézségekkel is intenzíven dolgozik.
A hozzá legközelebb álló módszer a művészetterápia, amit egyéni és csoportos formában is használ. A foglalkozás alatt a különböző képzőművészeti eszközökön keresztül szavak nélkül is közelebb kerülhetünk érzelmeinkhez és belső világunkhoz. Az alkotás során a bennünk lévő szorongások, elakadások a felszínre kerülnek, kézzelfoghatóvá válnak és ezáltal oldódnak.
A foglalkozások menetét igyekszik mindig a gyermek egyéni szükségleteire alapozni, hiszen azt tapasztaltam, hogy minden gyermekhez más és más út vezet. Ennek érdekében módszertárát és eszközeit folyamatosan fejleszti, illetve az ELTE pedagógiai szakpszichológusi képzésében is részt vesz.