Iskola. A jó a rossz és a megfelelő

Nehéz a mai oktatási helyzetben jó vagy rossz iskoláról beszélni. Véleményem szerint fontos, hogy az intézmény vezetősége milyen elveket vall, hiszen ha az iskolavezetés rideg, nehéz egy megengedő pedagógusnak működni ebben a rendszerben, mert azt élheti meg, hogy ő kívülálló és sajnos egy idő után ő is betörik és beáll a sorba vagy elhagyja az intézményt. Tehát szülőként első körben az informatív, ha tájékozódunk az iskola szellemiségéről, irányelveiről. De ez még csak a kezdeti lépés. Ha úgy érezzük, tudunk azonosulni az intézmény hitvallásával, még ott a legnehezebb feladat, kiválasztani a megfelelő pedagógust. Ebben nincs tuti recept. Ami a szomszéd kisgyereknek ideális, nem biztos, hogy a mi gyermekünknek is megfelelő lesz. A saját gyermekünknek keressünk pedagógust. Ismerjük, hogy mire van szüksége csemeténknek. Egy erős belső kontrollal rendelkező, szorongóbb típusú gyermeknek jobb egy megengedőbb, lágyabb pedagógus, de egy aktív, szabályokat felrúgó gyermek vergődni fog a laza keretek között és azt fogja megélni, hogy ő a rossz gyermek, vagy az osztály bohóca. Első körben az is fontos, hogy a gyermek maga is megismerhesse a tanárokat és ő válassza ki, a számára legszimpatikusabbat. Ha szóba jön például nekünk 2 osztálytanító, hagyjuk a gyermekre a döntést, de aki számunkra nem megfelelő elveket képvisel, ne kerüljön be a „választható” tanárok körébe, mert mi folyamatosan küzdeni fogunk az ellenszenvünkkel, ami komoly dilemmát hoz létre a gyermekben is. Ugyanakkor ha a gyermek választott valakit, ahhoz ragaszkodni fog és a saját döntéseként védeni fogja őt a lehető legtöbb helyzetben.

Tételezzük fel, hogy túl vagyunk a tanárok kiválasztásán, esetleg nézzük azt az esetet, amikor a gyermekünk felső tagozatos, tehát már nincs beleszólása sem neki, sem nekünk a gyermekünket körülvevő pedagógusok körébe. Itt már résen kell lennünk. Aranyszabály: Nem lehetünk barátai a gyermeknek a pedagógusokkal szemben, csupán támaszai! És ez nagyon fontos alapelv. Ha barátokként együtt háborgunk a gyermekünkkel, rázúdítva saját, iskolásként megélt sérelmeinket, szídva, szapulva a tanárt, azzal csak fokozzuk gyermekünk rossz érzését. Ráadásul feljogosítjuk őket az ellenállásra. És van egy rossz hírem. Nem csak az órai viselkedésben fog megmutatkozni az ellenállás, hanem a tanulásban is. Ilyenkor nézzük magunkba. Lehet, hogy mi is azt gondoljuk, „hülye” a matektanár, de kockáztathatjuk-e azt, hogy a gyermek hanyagolja a matematikát. Sajnos nem. Tehát szülőként kell jelen lennünk egy-egy ilyen helyzetben a gyermek mellett. Nem puffoghatunk barátként. Támaszként viszont kötelességünk jelen lenni. Hallgassuk meg, ne ítélkezzünk. Mondjuk el, milyen szomorúvá tesz bennünket, hogy őt ilyen helyzetben látjuk, hogy ő ezt a helyzetet átélte. Biztosítsuk róla, mi itt vagyunk neki, bármikor elmondhatja, amit a szívét nyomja. Majd tegyük fel a támaszt jelentő kérdéseinket: Milyen érzés volt neked, amikor ezt vagy azt tette a tanár? Mit érezhettek az osztálytársaid? Most átgondolva a helyzetet, mit lehetett volna másként csinálni?, stb. Majd kérdezzük meg, miben segíthetünk neki? Ha úgy érezzük, a pedagógus átlépett egy határt, kérjünk tőle időpontot és felnőtt-felnőtt kommunikációt alkalmazva, beszéljük át a tanárral a helyzetet. Ha konfrontálódunk is, azt mindig úgy tegyük, hogy annak ne legyen a gyermek se szem-, sem fültanúja.

És mi a helyzet a túlterheltséggel? A soha véget nem érő házi feladatokkal? Egy nyárra feladott, két nyár alatt sem teljesíthető kötelező olvasmányokkal? Na itt kell a cinkosság. Elismerhetjük, hogy ez sok, de soha ne azt hangsúlyozzuk, hogy ez a tanárt minősíti. (Ha mégis, beszéljük meg a tanárral ezt négyszemközt.) Lépjünk fel segítségként. Osszuk el a házit, vállaljunk át belőle néhány feladatot. Ez már nagy segítség lesz a gyermeknek, sokkal szívesebben nekilát, ha látja, leülünk mellé és besegítünk. Ne helyette dolgozzunk, hanem vele. Az elolvasandó könyvek egy részét vegyük meg hangos könyv formájában, hallgassuk együtt a gyerekkel, például az autóban utazás közben. Ne adj Isten, beszélgessünk arról, kinek mi tetszett benne. Csak a kreativitásunk szab határt abban, mi módon támogatjuk gyermekeinket abban, hogy 8 óra iskolai tanulás után, maradjon egy kis idejük magukra, kikapcsolódásra, esetleg Ránk, szerető szüleikre is.