Karantén hatása a gyermekek lelki állapotára

Rédei Zsuzsanna pedagógiai szakpszichológust Keller-Alánt Ákos kérdezte a Szabad Európától arról, hogy hogyan hat a karantén és a járvány a gyerekek lelki állapotára.

Igaz, hogy az utóbbi években, egyre több lett a pszichés problémával küzdő gyerek?

A gyerekek, serdülők körében egyre több a pszichés, illetve mentális probléma. Nem csak azért, mert több gyereknek van nehézsége, hanem azért is, mert fejlődik a tudomány, és jobban oda is figyelünk a gyerekre. Így hamarabb észrevesszük, ha baj van. Tehát nem csak környezeti hatás áll ennek hátterében, hanem a tudomány és az általános tájékozottság fejlődése is abba az irányba mutat, hogy jobban rálátunk a gyerekekre.

Milyen hatással voltak a lezárások a gyerekekre, fiatalokra?

Azok a családok, ahol korábban is jól működött a családi dinamika, ott jól élték meg a karanténhelyzetet. Arról számoltak be, hogy soha ennyi idejük nem volt egymásra, soha nem beszélgettek ennyit. Ez nagyon pozitív. Ugyanakkor azoknál a családoknál, ahol a családi dinamika már problémásabb, vagy a gyereknek nehézségei voltak – az iskolában vagy akár a hétköznapokan – ott nagyon nehéz az összezártság. A szülők sokszor eszköztelenek ebben a helyzetben, nagyon sokszor azt érezték, hogy magukra maradnak a problémával. Leálltak a fejlesztő programok, és a gyerekek is elkezdtek beszűkülni. Az ingerszegénység, a szociális interakciók hiánya mostanra kezd igazán kicsúcsosodni.

Ez miben nyilvánul meg?

Életkortól függ, kinél milyen tünetek jelentkeznek. Hároméves kor előtt egyre többször találkozunk regulációs problémákkal. Fiziológiailag és pszichésen az önszabályozás területén jelentkeznek problémák, például a szobatisztasággal, érzelmi szabályozással kapcsolatban. Egyre több ilyen problémával találkozunk.

Óvodás korban legtöbbször érzelmi szabályozással kapcsolatos problémák jönnek elő. Ezek a gyerekek azt igénylik, hogy megfelelő mennyiségű ingerek érjék őket, és tudjanak kapcsolódni a kortársaikhoz. Persze imádják a szüleiket és a testvéreket, de 0-24-ben már ki nem állhatják őket. Ezt nem lehet szépíteni sajnos. Sőt, szülőkben is fel-felbukkan ilyen érzés az óvodás gyerek iránt, akiért mindent megtesz. De ez már nagyon sok úgy, hogy közben mindenkinek nagyon sok dolga van, ráadásul emiatt nem tudják a kellő figyelmet és ingergazdagságot megadni a gyereknek. Egyre több a szorongó óvodás is. Ez lehet a levetülése a szülői szorongásnak és nyugtalanságnak, hogy nem tudunk kapaszkodókat találni ebben a helyzetben. Szorongató a járványhelyzet, az információk pedig ömlenek ránk. Ez a szorongás lemegy a gyerekekre.

Az iskolásoknál egyre gyakrabban találkozunk pszichoszomatikus tünetekkel. Ők a szorongásokat, hasfájásba, fejfájásba teszik át. Nekik elvileg már meg kellene érteni a helyzetet, de ők sincsenek jól és nem tudják kivel megosztani az érzéseiket. A kamaszok az elmúlt egy évben két hónapot voltak közösségben, amúgy folyamatosan a négy fal között vannak és az online térben mozognak. Ők vannak igazán rossz állapotban. Szétcsúszott bioritmussal és tele feszültséggel, szorongással, dühvel. Most ők a legveszélyeztetettebb korosztály. Motiválatlanok a kamaszok, ahogy a pedagógusok is egyre motiválatlanabbak. Magukra vannak hagyva a tanárok és a szülők is, így a motiválatlannak kellene motiválnia a motiválatlant. Itt szülőként szabad a gyerek cinkosának lenni, nem ördögtől való, ha egy házi feladatnál vagy dolgozatnál besegítünk a gyereknek.

Jelen helyzetben ettől a korosztálytól olyan működésmódot várunk el, ami a felnőtteknek is nehezére esik. Éppen abban a korban vannak, hogy a tervszerűség az, ami számukra a legnehezebb feladat. Olyan képességeket kíván az online oktatás, amivel nem rendelkeznek még a gyerekek. Ebben kell még nagy segítséget adni nekik.

Hogyan tudják segíteni a szülők a gyerekeket?

Venni kell a fáradtságot és le kell ülni és a családdal közösen végiggondolni azt, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni. Sokan úgy állnak hozzá ehhez a gyorsan változó helyzethez, hogy csak a következő a hetet bírjuk ki, aztán a következőt is valahogy. Nincs szisztematikus, hosszabb távú tervezés. Pedig ez nagyon fontos, legyen napirend, egy beosztás. Egy táblázatba kirakni, ahol mindenki látja, hogy mikor ki ér rá, ha felmerül valami, akkor hétfőn 8-12 között kihez fordulhat, aztán pedig 3-ig ki oldja meg a felmerülő problémákat. Ez a gyerekeknek is nagyon fontos, hogy egyértelmű legyen, mert gyakran ilyen apró dolgokon csúszik el. Például anya éppen dolgozik, de a gyerek azt kiabálja, hogy anya, de ő meg azt mondja, hogy most dolgozom. De ha a gyerek is látja, hogy mikor ki ér rá, és a szülőknek is egyértelmű mikorra vannak „beosztva”, akkor mindenki tud alkalmazkodni. A tervezéssel sok felesleges feszültségtől meg lehet szabadulni. Nem kell álszentnek lenni, könnyű nem lesz így sem a helyzet, de van, amin lehet könnyíteni.

Hol van az a pont, amikor érdemes szakemberhez fordulni?

Amikor már több napja úgy fekszik le egy szülő, hogy nem szereti önmagát, azt, ahogy működik. Talán ez az az érzés, amikor érdemes ezen elgondolkodni. Ha a szülő nincs jól, akkor a gyerek sincs jól. Ilyenkor érdemes segítséget kérni szakembertől. Lehet, hogy az egy alkalom, lehet öt alakom lesz, de végig kell beszélni, hogy az adott helyzetben hogyan lehet megoldani a problémákat.

Főleg a középiskolások maradnak ki sok, pótolhatatlannak tűnő élményből. Hogyan lehet segíteni átlendülni ezen?

A felnőttek, akik már túl vannak a ballagáson, a szalagavatón, hajlamosak azt gondolni, hogy nem történt volna semmi, ha ezek az események kimaradnak. De a fiatalok ezt nem így élik meg, ezek valóban nagyon fontos, dedikált élmények. Ugyanakkor a legnagyobb gondot a mindennapi interakciók hiánya jelenti. Azt látjuk, hogy a kamaszok annyira elfáradnak ebben a helyzetben, hogy már nincs kedvük kapcsolódni, nem válaszolnak az üzenetekre, nem keresik a barátokat. A szülőknek a feladata észrevenni, hogy beszűkül a gyerek, és akkor oda kell lépni és segíteni. Akár megszervezni egy találkozót egy barátjával, akár egy családi programot. A kamaszoknak az is sokat jelent, ha a szülő egyszer csak belép a szobába, és nem azzal kezd, hogy megint milyen rendetlenség van, hanem csak odatesz egy cetlit az asztalára, hogy számíthat rá. Az a kamasz, aki amúgy halálos undorral tud a szüleire nézni, azt fogja érezni, hogy figyelnek rá.

Az utóbbi hónapokban kiderült, hogy a Covid már gyerekekre és fiatalokra is veszélyes. Hogyan érdemes kezelni ezt a helyzetet?

Fontos elmondani, hogy mire és miért kell odafigyelni – minden korosztálynak a maga szintjén. Arra figyeljünk, hogy nem kell például frászt kapni attól, ha a gyereknek az orráról lecsúszik a maszk. A reakciónkat kontrollálni kell, mert a gyerekre könnyen átragad a félelem. Még akkor is figyelni kell erre, ha a helyzet valóban félelmetes és kiszámíthatatlan. Azt érezzük, hogy nincs nálunk a kontrol, de épp ezért végig kell venni, hogy mik azok az eszközök, amikkel rendelkezünk. A kézmosás, a maszkviselés, a vitaminok, a mozgás, a szabad levegő. A gyerekeknek fontos elmondani ezeket a szabályokat. Fontos a pozitív gondolkodás, ne féljünk előre. Már kutatások is bebizonyították, hogy a félelem gyengíti az immunrendszert. Kétszer félni nem jó. Ha félni kell, majd az adott helyzetben félünk.

A hátrányos helyzetű családokban hatványozottan jelentkeznek ezek a problémák?

Talán ők vannak a legnagyobb bajban. Ez az a társadalmi réteg, ahol nem tudják megfizetni szakember segítségét. Az állami egészségügy leterhelt, nehezen érhető el az ingyenes segítség, akár pszichológiai, akár gyógypedagógiai területen.

Ezek a gyerekek legtöbb esetben traumatizálva érkeznek majd vissza az óvodába, iskolába. Traumatizálhatja őket az otthoni, akár bántalmazó közeg, vagy az, hogy anyagilag nehéz helyzetbe került a családjuk. Nem tudom, hogy kellőképpen fel vannak-e készítve a pedagógusaink arra, hogy a gyerekeknek a visszafogadása nem állhat annyiból, hogy gyorsan megíratják a dolgozatokat személyesen. Rá kellene szánni az időt arra, hogy az első hét ne szóljon semmi másról, csak a közösségépítésről, hogy hiszünk a közösség megtartó erejében. A hátrányos helyzetű gyerekeknek ez életmentő lenne.

Tapasztalta, hogy több lenne a gyerekbántalmazás?

Sajnos, igen. Egy veszélyeztetett közegben élő gyereknél már önmagában az pozitív volt, hogy amíg óvodában, iskolában voltak, addig sem voltak otthon. Ezt most kihúzták alóluk. Ráadásul a felnőtt társadalomban megnőtt a feszültség, és sajnos azt látjuk, hogy többen bántalmazzák a gyerekeket akár érzelmileg akár fizikailag. Nem feltétlenül azért, mert bántani akarják a gyerekeket, hanem mert egyszerűen már nem tudják hol levezetni a feszültséget. Ettől ez még nem fogadható el, de látni kell, hogy mindaddig, amíg ezek az emberek nem kapnak segítséget, addig a feszültség begyűrűzik a családba. Családon belüli erőszak, gyerekbántalmazás. Rossz statisztikákat fogunk kapni, ha vége lesz a karanténnak.

Ráadásul mindez sokkal rejtettebb, hiszen nincs meg az a közeg, ami külső kontroll lehetne. Nem találkoznak a gyerekekkel azok a pedagógusok, akik akár a testnevelés óra előtti átöltözésnél, vagy egyáltalán a gyerekviselkedésén keresztül észre tudnák venni, ha baj van.

Lehet hosszú távú hatása a most elszenvedett traumáknak?

A trauma nyomot hagy. Kutatások bizonyítják, hogy a traumáinkat tovább is tudjuk örökíteni. Az idegrendszerünkön nyomot hagy. Ezért kell tudatosan figyelnünk önmagunkra. Nem szégyen segítséget kérni, mert inkább most ismerjük be azt, hogy, elfáradtunk, mint hogy belekerüljünk egy olyan spirálba, amivel önmagunkat és a gyermekeinket traumatizáljuk. Még a legideálisabb családban is traumatizálódnak sajnos a gyerekek ennyi idő alatt.

Írta: Keller-Alánt Ákos (Szabad Európa)